Admin

2013.12.15 14:57

A folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint, minden, ami ebbe a vízbe hullik- a falevelek, a bogarak, a madártollak-, a víz fenekére érve kaviccsá változnak. Bárcsak kiszakíthatnám a szívemet a mellkasomból, hogy beledobjam a folyóba! Nem lenne többé sem kín, sem szenvedés, semmi. Főleg nem emlékek.
Csak ültem a Tisza partján, és sírtam. Éreztem, ahogy könnyeim lecsorognak az arcomon, hogy aztán a vízbe hullva elvegyüljenek a habokban. Tényleg kövekké változnak?
Remegő ajkaim mosolyra húzódtak. Valahol ez a rengeteg víz egy másikkal találkozik. Csatlakozik hozzá, hogy együtt folytassák hosszú útjukat, majd egy harmadikkal találkoznak, ami végül a tengerbe ömlik. Távol a szememtől és a szívemtől. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessek mindent. A ködöt, a mezőt, a virágokat, a boldogságot, az egész utat, amit megtettünk. Az álmaimat, amelyek az enyémek voltak, mégsem tudtam róluk.


Készíts ingyenes honlapot Webnode